Pompei
A Vezúv lábánál
elterülő néhai város csodálatos látványosságaival
vonzza a túristákat. Egy nap nem is elég, hogy
körbejárjuk ezt a "szellemvárost", ami
valaha nagyváros volt. Mint köztudott Kr. e. 79-ben
elpusztult a Vezúv egy rossz napját (aug. 24)
követően. Több, mint 7 méteres hamu és lapilliréteg
fedte be a várost. Ez a réteg nagyon jól konzerválta
a holttesteket és megvédte a freskókat, épületeket,
szobrokat, utakat. Megörökítette az utolsó perceket a
város életében, ahol megállt az idő.
A különböző
épületeknek nevet is adtak a régészek. Most
elindulunk és körüljárunk néhányat ezek közül.
Amphitheatrum
Más szóval: színház. Ez a
legkorábbi ismert amphitheatrum, így kiemelkedő
jelentőségű a római történelemben. Pompei délkeleit
részén fekszik. Az aréna hat méterrel van a város
szintje alatt. A kiásott földet pedig az épület
nyugati felének megtámasztásául használták. Az
aréna alakja elipszis és két méteres fal veszi
körül.A falon harci és vadászati jeleneteket
ábrázoltak.
Az előadások általába gladiátorversenyek voltak,
vagy vadászversenyek. A gazdag előkelők rendezték
őket saját hírnevük növelése érdekében. Plakátokkal
hirdették ezeket a versenyeket az utcákon. Néhányat
ma is láthatunk: óriási piros betükkel festették a
falakra a programokat. Sőt! Még a gladiátorok is
híressé váltak a plakátok által.
Kr. e. 59-ben egy gladiátorverseny alkalmával véres
verekedés alakult ki a pompeiek és a nucerikusok
között. Rengeteg halott és sebesült lett az
eredménye. Ennek következtében az összecsapás
vezetőit száműzték és 10 évig nem lehetett
előadást tartani az amphitheatrumban. Az ítéletet Kr.
e. 65-ben vonták vissza.
Faun háza
Ez a nagyméretű magánház egy
ismeretlen pompeji arisztokrata családé volt. Az
általánostól eltérő méretei jól tükrözik, hogy a
keleti hódítások után milyen gazdagságra tettek
szert a római kor itáliai vezető rétegei. Az
épületegyüttes egy egész háztömböt elfoglal.
A lakóház két egymáshoz kapcsolódó egységből
áll, két egymástól független bejárata az üzletek
sora között nyílik. A központi, nyugati negyedbe egy
előtéren keresztül jutunk, amelyben korinthoszi
oszlopokkal övezett templomot imitáló homlokzatú
háziszentély található. Innen egy színes
rombuszokkal díszített esővízgyűjtő medencével
ellátott nagy toszkán fedett belső udvarra érünk.
A medence közepén állt a táncoló faun bronszobra (ma
egy másolat helyettesíti) amelyről a ház kapta a
nevét. A belső udvar körül a hosszantioldalakon két
sor szoba és az etruszk-itáliai mintát követő két
épületszárny sorakozik. A jobboldaliban található
egy embléma, amely egy fogolyt megragadó macskát
ábrázol, a baloldali emblémáján pedig
három galamb egy pénzesládából ékszereket vesz ki.
Az udvar hátsó oldalát egy központi fogadószoba, s
mellette egy-egy ebédlő foglalja el. A fogadószobában
találtak egy női csontvázat, menekülés közben érte
a halál, miközben ékszereit mentette.
Az ebédlőkben lévő emblémák halakat és párducon
ülő ördögöt ábrázol.
A keleti egység egy négyoszlopos belső udvar köré
szerveződik.
Ebben a házban található egy mozaik, ami Nagy Sándor
és III. Darieosz csatáját ábrázolja. Több, mint
egymillió kis részecskéből áll és nagyon értékes.
A lakóház kialakítása nagyban mutatja, hogy a
rómaiak átvették a hellenizmus építészeti és
művészeti értékeit.
Jupiter temploma
A templomot a Kr. e. 2. században
építették, majd kibővítették és a fórumhoz
igazították. Háromhajós boltozatos boltozatos
lefedésű helyiségekből áll, amelyekben a votív
tárgyakat helyezték el és amelyek raktározási
célokat is szolgáltak.
Részei: előcsarnok, homlokzatán hátom korinthoszi
oszloppval, valamint a cella, amelynek külső sarkain
kompozit oszlopfőket tartó pilaszterek emelkednek.
Első változatában, azaz Kr. e. 2. században épült
templomban az előcsarnok és a cella kisebbek voltak a
ma láthatóknál, s a homlokzat előtt elterülő
lépcső a ma látható második oszlopközig ért. A
cella egyhajós volt és nem voltak benne oszlopok.
|