Madách Imre az iskola névadója

Madách Imre (Alsó-Sztregova, 1823. jan. 21, Alsó-Sztregova, 1864. okt. 5.) drámaíró, költő. Családja a 13. században kapott nemességet, ősei ez osztály felső rétegéhez tartoztak. Közéjük tartozott Madách Gáspár költő; Madách Gáspár ügyvéd (Madách Imre nagyapja), a Martinovics per vádlottjainak védője. Madách Imre apja vezető szerepet töltött be Nógrád megye közéletében. 1834-től korán megözvegyült anyja egyedül nevelte gyermekeit. 1831-37-ben Madách Imre magántanuló, a váci piarista gimnáziumban tette le vizsgáit. 1837-ben a pesti egyetem filozófiai tanfolyamára került, 1838-ban a jogi karra. Megismerte a reformkor kiválóságait, barátságot kötött Lónyay Menyhérttel, akinek Etelke húgába szeretett. Természettudományos és bölcseleti érdeklődése elmélyült, kivált az Athenaeum c. folyóiratot tanulmányozta.

1840-ben Sztregován készült vizsgáira. 1842-ben ügyvédi vizsgát tett, megyei másodjegyző lett, ekkor kezdődött barátsága Szontagh Pállal. 1843-ban betegsége miatt lemondott tisztségéről.

1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet. A szabadságharcban megyei főbiztosként segítette a hadsereg élelmezését. 1849-ben nénjét honvédtiszt férjével román parasztfelkelők megölték. 1852-53-ban Kossuth titkárának, Rimóczy Jánosnak rejtegetése miatt Madách Imre börtönben, majd rendőri felügyelet alatt élt Pesten. 1854-től, válása után anyjával és gyermekeivel Sztregovára húzódott vissza, irodalommal foglalkozott. 1861-ben visszatért a megyei közéletbe, márciustól országgyűlési képviselő lett.

1862-ben Az ember tragédiája sikere után beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-tól az MTA tagja volt. - Írói pályáját versekkel kezdte (Lantvirágok,1840), későbbi költeményei, bár ciklusokba és kötetbe szerkesztette őket, csak halála után jelentek meg. Részletszépségeik és főleg a Tragédiát előlegező motívumaik miatt Madách Imre lírai művei közül a természeti és a bölcseleti ihletésűek a legértékesebbek. Széles körű olvasottságról, eklektikus szemléletről tanúskodó értekezéseinek zöme ugyancsak főművével áll kapcsolatban mint előkészítés vagy utólagos kommentár. Cikkei (köztük a Timon álnevűek a Pesti Hírlapban, 1844-45) és beszédei a centralistákéval rokon liberális és hazafias szemléletet tükröznek, meggyőző szónoki képességre vallanak.

Novellái kevésbé jelentősek. Kezdettől a nagy dráma megalkotása iránti becsvágya ösztönözte. A Commodus (1839) és a Nápolyi Endre (1841-42) történelmi tárgyat dolgoz fel Gibbon és Fessler nyomán. A Csák végnapjai (1843, átdolgozva 1861) Kisfaludy Károly és Petőfi felfogását követi, a főhőst tragikus végzetű nemzeti hősként ábrázolja. Korábban prózában, ettől kezdve jambikus versben írta drámáit. Héraklész a hőse a Férfi és nőnek (1842-43), amelyet forrásaitól (Szophoklész, Seneca, Ovidius) a romantikus hős- és szerelemeszmény felmagasztosítása különböztet meg. A nagyra törő lázadó és a kisszerű környezet összeütközésére épül a Csak tréfa (1843-44) és a Mária királynő (1855-ben átd. változata maradt ránk); az utóbbiban az eredmény nélküli küzdelem motívuma is hangsúlyos.

Madách Imre igazán jelentős művei 1859 és 1861 között keletkeztek. A civilizátor (1859) "komédia Aristophanes modorában", időszerű visszavágás Bach miniszter Blickjére, akárcsak Széchenyi Rückblickje. Antik mintaképére emlékeztetően leplezte le az önkényuralom korszakának demagógiáját és módszereit, de a nemzeti önkritika sem hiányzik belőle, főleg a meghátráló passzivitást bírálta.

Madách Imre Az ember tragédiáját 1859. febr. 7.-1860. márc. 20. között írta, és Arany János - főleg nyelvi és verselési - javításait figyelembe véve jelentette meg (1861). A végső változata a második kiadás (1863). Műfaji mintát Madách Imre a drámai vagy epikai formában írott "emberiségpoémákban" talál, ötvözve a fausti típusú drámai költemény és az egész emberi történelmet áttekintő "poéme d'humanité" hagyományait, melyeknek gyökerei visszanyúlnak az antik mítoszba, a bibliába és a keresztény középkor irodalmába. A közvetlen műfaji előzmények közé tartoznak Milton, Goethe, Byron és Shelley emberiségkölteményei. A filozófusok közül a görög, keresztény, a klasszikus német filozófia és a Madách Imrével kortárs mechanikus materialista és korai pozitivista irányok képviselőinek nézetei kapnak a többinél nagyobb hangsúlyt.

A hazai romantikus liberalizmus válsága és az 1850-60-as évek fordulójának bel- és külpolitikai reményei éppúgy belejátszottak a mű születésébe, mint a világtörténelmi olvasmányok és a házasságban szerzett és elméletté általánosított tapasztalatok. A legfontosabb szereplők, egyénítő vonásaikon kívül, jelképes megtestesítői valamilyen általános emberi magatartás-változatnak és ehhez kapcsolódó filozófiai irányzatnak. Eszerint Adám érzelmei és érvei a haladásban bízó liberális és a fejlődést dialektikusan és eszményi cél felé törekvő módon elképzelő hegeliánus felfogásában gyökereznek. Lucifer a mechanikus materializmus meg a pozitivizmus közötti átmenet eszmerendszeréből merít. Éva a természet és a szellem világa között közvetít. A szereplők funkciójáról számos más értelmezés is született, mert a hősök a történelmi szerep és helyzet változásai szerint váltogatják arcukat. A keretszínek (I-III., XV.) a teremtésről, az Isten és a Sátán fogadásáról és a bűnbeesésről szóló bibliai mítoszt elevenítik fel. Az álomszínek nagyobb része (IV-X.) Madách Imre korához képest a múltban játszódik: Ádám, Lucifer kalauzolásával és Éva társaságában, álmában végigéli a történelem jelképesen reprezentatív korszakait, majd a londoni (XI.) színtől kezdve a szerző jelenéről és az elképzelt jövőről szóló képek következnek. E művészien tömörített tablók az egymást követő koreszmék születését és hanyatló szakaszát vagy bukását emelik ki, a "tagadás szellemének" ezért a jövőben játszódó falanszter jelenetben (XII.) is érvényesülnie kell. Ádám már Londonban "élemedett férfiú": Madách Imre párhuzamot lát az ember, az emberiség és a kozmosz fejlődése és hanyatlása, kiöregedése között. A bukások sorozata láttán Ádám lemondana a hasztalan harcról "az elképzelt szebb jövőért". Éva anyasága figyelmezteti a biológiai folytonosság emberi szándéknál erősebb törvényére, egyben jelzi a lehetőségét a majdani megváltó születésének. Az ember nem kap egyértelmű választ gyötrő kérdéseire, de biztatóan megismétlődik a küzdés eszméje, amelyet korábban (XIII.) Ádám is megfogalmazott, kiegészítve egy általános tanáccsal, programmal: a lét értelme egyensúlyt tartani szabadság és fegyelem, erkölcsi önállóság és alázat között. A luciferi eszmék, az anyagelvűség és a determinizmus az ellentétes erők mozgósításában kapják meg értelmüket a mindenség rendjében.

A Tragédia művészeti értékeit kritikusai kezdettől mély gondolatiságában, szövevényes, mégis szilárd szerkezetében, a lírai és drámai elemek eredeti vegyítésében ismerték fel. Nyelvét, Arany nyomán, erőtlenebbnek ítélték, bár kétségbevonhatatlan erénye tömörsége, fogalmisága, egy-egy kor stílusának sikeres utánzása. A Tragédia irodalmunk legnehezebben értelmezhető alkotásai közé tartozik, kiváló kritikusok és értekezők mondtak róla gyakran homlokegyenest ellenkező véleményeket; vitatják értékét, világnézeti állásfoglalását, különféleképpen határozzák meg műfaját. Madách Imre utolsó nagyobb befejezett műve, a Mózes (1860), az akadémiai Károlyi pályázaton nem nyert díjat. A biblikus példázatban Madách Imre ezúttal is a szabadságharc bukását követő idők kérdéseire keresett választ, valamint a férfi és a nő, a nagy ember és a tömeg, a nagyszerű terv és a silányabb megvalósulás ellentétét vizsgálta. Madách Imre drámái a Tragédia kivételével nem jelentek meg életében. Színpadra először a Tragédia került (1883. szept. 21., Nemzeti Színház), világsikere, fordításokban és előadásokban, 1892ben kezdődött. A Mózest Kolozsváron mutatták be (1888), A civilizátor 1938-ban került először színre.

Madách Összes Művei.,1-3, kiad. GYULAI Pál, 1880; Ö. M., 1-2, szerk., HALÁSZ Gábor, 1942; (V. M.), kiad. SŐTÉR ISTVÁN, 1958; Az ember tragédiája, hasonmás kiad., HORVÁTH Károly tanulmányával, 1973; Katona József és - V. M., szerk., NÉMETH G. Béla,1974.

Irodalom:
ARANY János, Madách Imre bevezetése a Kisfaludy Társaságban = A. J., V. M. 4,1953;
ERDÉLYI János, Madách Imre = E. J., V. M., 1961;
RIEDL Frigyes, Madách Imre, BpSz 1888;
PALÁGYI Menyhért, - élete és költészete, 1900;
VOINOVICH Géza, Madách Imre és Az ember tragédiája, 1914;
BABTTS Mihály, ElBszó egy új Madách-kiadáshoz, Nyug 1923,
NÉMETH László Madáchot olvasva = N. L., Az én katedrám, 1975;
BARTA János, Madách Imre, 1942;
LUKÁCS György, Madách tragédiája = L. Gy., V. M., 3 = L. Gy., Magyar irodalom - magyar kultúra, 1970,
RÉVAI József, "Az ember tragédiája", TársSz 1958;
SŐTÉR István, - = 5. I., Félkör, 1979;
uő, Madách és a koreszmék = S. I., Félkör, 1979;
uő, Álom a történelemről = 5. I., Félkör, 1979;
BARANYI Imre, A fiatal Madách gondolatvilága, 1963;
BÓKA László, Madách időszerűsége = B. L., Válogatott tanulmányok, 1966;
uő, A lírikus -, = B. L., Válogatott tanulmányok, 1966;
NÉMETH G. Béla, Két korszak határán = N. G. B., Létharc és nemzetisé, 1976;
Madách Imre ma (1823-1973), szerk. MEZEI József, 1976;
MEZEI józsef, Madách, Az élet értelme, 1977;
ANDRÁS László, A Madách-rejtély, 1983;
KERÉNYI Ferenc, -, Az ember tragédiája, Salgótarján, 1983;
Színhtud Sz 1983. (Madách-emlékszám);
PRAZNOVSZKY Mihály, Madách és Nógrád a reformkorban, Salgótarján, 1984;
HORVÁTH Károly, Madách Imre,1984; HORVÁTH Károly, Az ember tragédiája szereplőinek és motívumainak bibfiai és világirodalnú előzményeiről, ItK 1993.

Ezen összefoglaló szövegét a Új Magyar Irodalmi Lexikon (Akadémiai Könyvkiadó 1994, Budapest) című kötetből vettük, Csűrös Miklós írása.

Az ember tragédiája itt elolvasható, vagy letölthető
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/madach/tragedia/

| Címlap | Oldal tetejére |
Szerkesztették: Girasek Edmond, Tótka Tamás, Piroska István
Utolsó módosítás: 1999. 09. 01.